KIS GRÓFOTÓL JAY-Z-IG, AVAGY A JÓL MEGVÁLASZTOTT ZENE CSODÁKRA KÉPES!

Egyre gyakoribb és persze nem csak a divatnak köszönhető jelenség a versenyekre, mérkőzésekre való ráhangolódás zenével. Régóta furdalt a kíváncsiság, hogy megtudjam, milyen zene megy kedvenc sportolóim fülében tétmeccseik előtt, és hogy miért pont azt hallgatják? Most utánajártam. Vigyázat: jönnek a kulisszatitkok!

Először is tisztázzuk, miért is hallgatnak a sportolók zenét versenyek, mérkőzések előtt? A mai tudományos álláspont szerint a zene segít! Ennek a 6 legjellemzőbb területe a következő:

  1. Kizárja a meccs előtti zavaró tényezőket, mint például a zavaró hangok, üres beszélgetések „fontos” emberekkel, ellendrukkerek hangja, stb.
  2. Segít az összpontosításban, koncentrációban! kutatások szerint a lassúbb, nyugtató zenék abban segíthetik a sportolót, hogy lejátsszák a mérkőzést a fejükben, elképzeljék, vizionálják a taktikájukat, annak végkifejletét.
  3. Hangulatjavító. A kedvelt dalok hallgatása jó hatással van a sportoló hangulatára, egyszerűen jobban érzik magukat tőle.
  4. A zene figyelemelterelő hatása által csökkenti a versenyhelyzetekben fennálló negatív feszültséget, stresszt! Sőt, az ismert dalok csökkentik a sportolók „idegenben vagyok” érzetét (rengeteg alkalommal új helyen kell versenyezni a sportolóknak, ismeretlen a hely).
  5. Felpörget vagy ellazít. Sporttól függően egyes esetekben a sportolóknak fel kell pörgetniük magukat (jellemzően küzdősportoknál vagy labdajátékoknál), míg más esetekben éppen az ellazulást segíti a muzsika (gondoljunk itt az íjászatra vagy a műkorcsolyára).
  6. Segíti a csapatösszetartást! Vannak csapatok, akik összeállítanak egy mindenki számára elfogatható lejátszási listát a meccs előtti felkészülési percekre, amely nem csak a megfelelő hangulat kialakításában segíti őket, hanem a csapat kohézióját is erősíti.

Most, hogy tudjuk, miben segíthet egy-egy jó dal, nézzük, ki, mit hallgat? (A kiválasztás szigorúan szubjektív.)

Dzsudzsák Balázs a magyar futball válogatott csapatkapitánya a források szerint a csapat DJ-je is, ő állítja össze az öltőzőben szóló dalok listáját, amely mondhatni vegyes. A következő dalok biztosan megszólalnak: Kis Grófo, Hooligans vagy éppen a Republic.

Böde Dániel az AC/DC-re esküszik, míg Király Gábornak a Bon Jovi az egyik kedvence. A válogatottat a hírek szerint közösen is felpörgeti a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című opusza, amelyet igen gyakran hallhattunk a legutóbbi EB-n.

Hosszú Katinka kedvencei között szerepel például Kanye West, Eminem, vagy éppen Jay-Z, imádja a hip-hop -ot.

A magyar vízilabda válogatott több játékosa is hallgat zenét ráhangolódásképp, Manhercz Krisztián például lazításra kedveli Yiruma dalait hallgatni a háttérben. Kétszeres olimpiai bajnokunk Szilágyi Áron akinek egyik kedvence a Coldplay, a hazaiak közül pedig a Punnany Massif és a Halott Pénz van számára a topon. Sőt, mint megtudtuk, versenyek előtt, mentáltréneri javaslatra, relaxációs keleti dallamokat hallgat.

Serena Williams a teniszmérkőzései előtt előszeretettel hallgatja Bruno Mars-ot, Kanye West-et vagy éppen Beyonce-t.

Usain Bolt, a jamaikaiak többszörös olimpiai bajnokának listájáról nem hiányozhat Bob Marley.

Lionel Messi odavan a Los Cafres zenekarért és szereti Shakirazenéjét is.

Az angol forma 1-es világbajnok pilótát, Lewis Hamilton-t a versenyek előtt megfelelő hangulatba hozza Frank Ocean, Drake vagy éppen Kendrick Lamar legújabb zenéje.

Michael Phelps is zenét hallgat a versenyek előtt, mind mondta: „Fülhallgatókkal a fülemben megyek ki a medencéhez, és az utolsó pillanatig zenét hallgatok. Ez segít kikapcsolódni, és a saját kis világomba kerülni.” Egyik kedvence például Eminem vagy Skrillex.

De nem volt ez a korábbi időszakokban sem különösebben másképp, talán csak a stílusok és a zenehallgatás formája változott nagyon. Elég, ha csak Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai bajnok kardvívónkra gondolunk, aki állítólag operába járt a versenyek előtt és a római olimpiát is úgy nyerte meg, hogy az azt megelőző két hétben hat előadásra ült be.

Mára olyannyira elterjedt a sportolók „nyilvános” zenehallgatása, hogy az egyes fejhallgatógyártó cégek bizonyos sportolók neveivel fémjelzett modelleket sikerrel dobtak piacra. Sőt a legutóbbi két olimpián az egyik jól ismert rapper nevével fémjelzett cég ingyen osztogatta a termékeit a neves sportolók között; már nem csak a mezeket lehet ezekkel a nyerő nevekkel értékesíteni, az elektronikai piac is kinyitotta a kapuit a sportolók előtt (lásd Cristiano Ronaldo példáját, akinek saját fejhallgató típusa is van).

Még valami. Hazai sportoló sztárjaink kedvenc dalainak listája nagyon nehezen lelhető fel, pedig egészen biztosan hallgatnak ők is zenét. Meggyőződésem, hogy jó néhány fiatal van, aki példaképül választotta mondjuk Kozák Danutát és szívesen edzene az ő kedvenc dalaira, örülne, ha egy kicsit közelebb kerülhetne ezáltali is a rajongott sztárjához. Javaslom a hazai élsportolóknak lejátszási listájuk megosztását. Várjuk a listákat, de addig is, egy kis részletes külföldi körkép. Az alábbiakban sorra vettem néhány lejátszási listát, ún. playlist-et, amely segítségével, ha nem is érjük el kedvencünk teljesítményét, de legalább betekintést nyerhetünk verseny előtti pillanataiba, hangulatába.

Ajánló:

Futáshoz: Usain Bolt playlist-jét.

Vezetéshez: Lewis Hamilton kedvenc dalainak listája.

Nemcsak teniszezőknek: Andy Murray playlist-jét.

Úszás előttre szólhat Michael Phelps dallistája ezen a linken

Zenére és teljesítményre fel Hölgyeim és Uraim! Ahogy Hosszú Katinka is mondta: „egy jól megválasztott zene csodákra képes!”.

Kenyeres András

coach, a magyar férfi vízilabda válogatott mentál trénere

kenyerescoaching.com; facebook.com/kenyerescoaching

foto: Getty Images, Monster, NY Times

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s