Az a megtiszteltetés ért, hogy a Gyöngyösi Kalendáriumban felkértek egy interjúra. A könyv a könyvesboltokban elérhető:
– Nagyon köszönöm, hogy itt találkoztunk, már ezer éve nem voltam a művelődési házban. Tulajdonképpen semmi nem változott az elmúlt évek, évtizedek alatt. Vagy mégis, mintha kicsit kisebb lenne – néz körbe a találkozónk helyszínén, a Mátra Művelődési Központban Kenyeres András. – De én éppen ezt szeretem Gyöngyösben. Olyan, mintha semmi nem változna, az élet és az autók is lassabbak, nem úgy, mint Budapesten.
Andrást a nyáron ismertem meg azon a berzés rendezvényen, ahol tíz év évfolyamának diákjai találkoztak. Közülük néhányan főszereplői voltak annak a pódiumbeszélgetésnek, ahol a gimnázium egykori, ma már híressé és sikeressé lett diákjai meséltek életükről. Közöttük volt Kenyeres András is, aki jelenleg business coachinggal foglalkozik, vagyis üzletembereknek és vezető pozícióban lévőknek segít abban, hogy minél eredményesebbek és hatékonyabbak legyenek a munkájukban. Ahogy fogalmaz, ő az olaj a motorban.
– Másfél-két évvel ezelőtt váltottam a coachingra, addig mérnöki pályán voltam. Tizenöt éven át dolgoztam hazai és külföldi multinacionális cégeknél, ahol középvezetőként coachot is biztosítottak számomra. Még alkalmazott voltam, amikor érdekelni kezdett a coaching. Biológus vagyok, mindig is érdekelt az emberek viselkedése, így talán érthető is a vonzódásom a szakma iránt – összegzi röviden András, akire sokan furcsa madárként tekintettek, amiért a biztosat a bizonytalanra cserélte, és vállalkozó lett.
– A másfél évtized alatt annyi mindennel találkoztam a munkám során, hogy azt éreztem, elég volt, szerettem volna már a saját sorsom kovácsa lenni. Úgy gondolom, jól döntöttem, mert végre azt érzem, igazán van értelme a hétköznapoknak. Nem kell mindig benne maradni a langyos vízben, van, hogy muszáj váltani. Nem tagadom, hogy ebben a váltásban van egy kis életközepi válság is. Mindenesetre többszörös erővel vetettem bele magam az új munkámba. Még nem tudom pontosan, mit jelent, hogy negyven lettem, de elgondolkodtat. Fiatalnak érzem magam, és a lányom szerint is az vagyok, bár a szakállam már őszül. Ennek ellenére tudomásul kell venni, hogy a B oldal elkezdett sercegni. Éppen ezért talán még fontosabb, hogy mivel töltöm a mindennapokat. Amit eddig csináltam, soha nem a semmiből jött, hanem mindig minden egymásra épült. Ez továbbra is fontos, csak még inkább arra koncentrálok, amit belülről fontosnak érzek. Most még őszintébb életet szeretnék élni, és kevésbé szerepet játszani. Ebben sokat segít, hogy azt csinálom, amit szeretek.
András fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ő nem pszichológus, hanem a coach jelentésének megfelelően olyan edző, aki a saját erőforrások mozgósításában segít annak, aki kéri.
– Van egy ember, akinek úgy kell segítened, hogy nem a barátod, de nem is a rokonod. Ez egy furcsa, de ritka élmény – mondja András. – Egy cél van, aminek elérésére mindössze néhány alkalom áll rendelkezésre. Azt szoktam mondani, hogy ez nem varázshomok, a gyökeres változáshoz több kell. Vagy egy trauma, vagy egy jó párkapcsolat. Ha megtaláljuk a helyes utat, az magabiztosságot ad. Amíg a folyamat végére érünk, sok kis győzelem van. Ilyen például, ha sikerül meghatározni valakinek a célját. Nem is hinnénk, hogy ez milyen fontos. Aki tudja a célját, arra legkevésbé jellemző a halogatás. Az is érdekes, hogy sokan leginkább azt tudják, hogy mint nem szeretnének, ám azt, hogy mit szeretnének, sokkal nehezebben fogalmazzák meg.
Miközben András ezt sorolja, megfogalmazódik bennem a kérdés: van olyan ember, akinek nem lenne szüksége egy coachra? És mások problémáinak orvoslása után vajon ő hogyan töltekezik, hogyan tudja tartalommal megtölteni a pillanatokat?
– Igaz, ami igaz, nagyon leszívja az energiámat a munka, de rengeteg ad is és e mellett a zene mindig feltölt. A zene hol lágyabban, hol kevésbé lágyan, de az önkifejezésben is segít. Nyolc éves korom óta zenélek, és úgy érzem, soha nem tudom abbahagyni. Az a jó benne, hogy bármeddig lehet csinálni, jó példa erre a Rolling Stones – neveti el magát András. – A zene és a zenélés nélkül üresebb lenne az életem. Az sem mellékes, hogy a családon kívül a zene az, amivel nyomot hagyhatunk magunk után. Ráadásul úgy lehet vele sikereket elérni, hogy nem kell mindent feltétlenül feláldozni érte.
Furcsa kettősség ez – jegyzem meg, hiszen egy zenész életében nem mindig a család játssza a főszerepet.
– Igazad van, jellemzően a zenészeknek mindenhol van egy barátnőjük, legalábbis a sztereotípiák szerint. Én furcsa szerzet vagyok, rám ez nem jellemző. Tizenhárom éve élünk boldog házasságban a feleségemmel. Ő nagyon jó kritikusom, de még nem sikerült rávennem, jöjjön fel a színpadra, hogy legalább egy kicsit érezze, amit én. Azt szoktam mondani, hogy a business környezetben rock and roller vagyok, a rock and roll környezetben pedig üzletember vagyok. De most, hogy negyven lettem, azt vettem észre, hogy ez a kettő nem vész össze.
Amikor András alkalmazottként dolgozott, nem igazán reklámozta, hogy zenél is. Aztán A Dal című tévéműsor lerántotta a leplet, amikor 2015-ben és 2016-ban is versenybe szállt Karmapolis nevű zenekarával. A zenekar szereplése kellemes meglepetés volt, az üzleti szférában is sokan gratuláltak neki. Kiderült, van, akit azért coachol, mert az illető a zenéje alapján úgy gondolta, érdemes vele leülni, hiteles számára.
Andrásnak nem csak a munkában, hanem a zenekarával kapcsolatban is rengeteg terve van. Szeretnének klipet forgatni és új dalokat írni. A telefonja tele van énekdallamokkal, gitárötletekkel. Ha tetszik, ha nem, mindig lesz egy újabb Karmapolis dal – jegyzi meg mosolyogva, és azt is elárulja, hogy a zenekar minden férfi tagjának van gyöngyösi kötődése. Bár Szipszer Szabolccsal mindketten berzések voltak, nem a gimnáziumból ismerik egymást. Ahogy fogalmaz, a zenén keresztül ismerkedtek meg, amikor András épp dobost keresett. Ennek már húsz éve. A basszusgitáros Lipi Gábor pedig a gyöngyösi főiskolán végzett, mégsem a város, vagy egy régi barátság, hanem vele is a zene köti össze.
Az a zene, ami András szerint bent, a fejében mindig szebben szól, mint amit egy dalban át lehet adni. Talán ez az oka annak is, hogy számára a dallam mindig is elsődlegesebb volt a szövegnél. És, hogy miért csak angol nyelven énekelnek? Egyszerű és logikus a válasz: mert a Karmapolis által képviselt elektro-indie zenei stílus kissé idegen lenne magyar nyelven. Ennek ellenére nem kizárt, hogy az eredeti zenei környezetből kiszakadva, akár már jövőre, egy olyan magyar dallal lepik meg rajongóikat, amelyet ha tizedszer is meghallgatnak, akkor is találnak majd benne valami újat. Mint minden Karmapolis-dalban…
Munka, zenekar, család – egy jó coachnak nem okozhat gondot a nap 24 óráját ügyesen beosztani. Andrásnak reggel hatkor kezdődik a nap, és este tizenegykor vagy éjfél előtt nem sokkal ér véget. Természetesen neki sem jut ideje mindenre és mindenkire, de megtanult rangsorolni. Tele van a naptára programokkal, ha arról van szó, eldönti melyik a fontosabb, vagy megpróbálja átszervezni a napját. Ehhez nagy önfegyelem kell.
– Csak így lehet rohanás nélkül megélni a pillanatot. A próbán csak a zenére koncentrálok, a gyerekekkel pedig igyekszem minőségi időt együtt tölteni. Számomra a gyerekeim a legfontosabbak. Azon vagyok, hogy olyan példát mutassak nekik, amelyet nyugodtan követhetnek, amely segíti őket abban, hogy biztonsággal igazodjanak el a nagybetűs élet kihívásai között. Biológusként imádom a természetet, hangról felismerem a hazánkban élő madarak nagy részét. Nincs is annál csodálatosabb, mint amikor a családdal a Körös-holtágon pihenünk és csónakázunk, miközben jégmadarak és gémek köröznek körülöttük.