Mit tudhatunk előre? – egy online képzés margójára

Kezdem a végén. Nem, igazából fogalmunk sincs arról, hogy hogyan viselkedünk egy olyan helyzetben, amilyenben még nem voltunk korábban! Vannak elképzeléseink, azokból a tapasztalatokból építkezünk, amiket már átéltünk, amiket mi tettünk, illetve azokból, amiket másoknál, például szülőknél, barátoknál, ismerősöknél láttunk, de ez mind merőben kevés. Magunkat egy hihetetlenül vastag lencséjű szemüvegen keresztül látjuk szerencsére, egyébként nem biztos, hogy könnyű lenne az életünk, magunkkal… Kell, hogy felénk hajoljon ítéletrendszerünk, hogy átlag felettinek érezhessük magunkat, hogy úgy gondoljuk, hogy ismerjük magunkat. Igen, általában vannak ismereteink magunkkal kapcsolatban olyan dolgokról például, amiket sokat, sokszor tettünk, amikben jártaságunk van. Ilyenkor a megérzéseinkben is jobban megbízhatunk, egyébként pedig kedves nagyérdemű, sajnos nem tehetjük! Az intuíciók asszociációkra épülnek, amelyek sokszor bizony igencsak megviccelhetnek bennünket. Vagy van tényleges tapasztalati asszociációnk, vagyis megtörtént velünk valami sokszor és ezért vannak megérzéseink ezekkel kapcsolatban, vagy nincsenek, és ilyenkor az agyunk keres valami hasonlót és hókusz-pókusz, ott a megérzés, hogy így vagy úgy kell döntenünk, pedig annak racionális, tényleges alapjai bizony igen csak hiányoznak.

2020 márciusában megváltozott sokak élete, kiknek csak átmenetileg, kiknek ennél azért mélyebben, és én sem voltam ez alól kivétel. A munkám lényege, hogy emberekkel interakcióban vagyok, tanár, coach, előadó, tanácsadó vagyok, voltam (istenem, de nem szeretem ezeket a kategorizálásokat), és ez szerencsére olyan munkákat jelent, amely áttehető koronavírus idején is az internet világába, még ha nem is olyan egyszerű ez feltétlenül. Nem is kell mondanom, hogy az előadásaim, képzéseim jó részét a vírushelyzet bejelentését követő két hónapra lemondták, úgymond a naptárom ezen része kissé kiürült, viszont volt egy nagy kérdőjel bennem, a sport mentáltréner képzésünkkel mi legyen?

Teltházas, minden résztvevői hely „elkelet”, és a kezdés előtt mindenki otthon maradt. Úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom annyiban, nem engedhetem el! Az jelentkezők motiváltak, tanulni akarnak, a képzési anyag a fejemben és a gépen megvan, mit csináljunk? A döntés nem lehetett más, megtartjuk online. Mit fognak szólni, azok, akik nem így tervezték, vagyis mindenki? Úgy éreztem, hogy ki kell próbálnunk és felajánlottam, hogy az első nap, hatóra foglalkozás után, ha valaki úgy dönt, hogy nem folytatja ebben a formában, visszakapja egyben a befizetett összeget, én vállaltam a kockázatot, ők rászánták az idejüket. Jött a keresés, melyik lehet a megfelelő felület az online képzésre, annak megtanulása, amely azért egy kicsit összetettebb feladat volt annál, mint ahogy erről most egy mondatban írok, de kész lett, megvolt, készenálltunk, jöhetett az éles próba.

Egy jelentkező kivételével mindenki (!) vállalta, hogy kipróbálja, (aki helyére egyből be is került egy valaki még aznap). És innen indult el egyfajta izgalmas, csodás út számunkra. Mert nem, nem tudjuk, hogy mi lesz akkor, ha mi beletesszük a magunkét, hogyan alakít ezen a világ komplex rendszere, a sors, véletlen, isten, ki miben, kiben hisz; csak remélhettük, hogy jó lesz. Egy olyan csapat alakult már ki az első napon, amely párját ritkítja. Mindenki, ismétlem mindenki maradt a csoportban (!), és egy olyan fantasztikus tanulási, egymást húzó, segítő emberekből álló, nyitott, jó hangulatú kurzust vezethettem végig, amelyet úgy gondolom, sosem fogok elfelejteni! Arra számítottam, hogy működhet a dolog, hogy le tudom adni az anyagot, sőt menni fognak az online világra átültetett gyakorlati elemek is (amiből nem volt kevés), de hogy ez ennyire flottul menni fog, azt sosem gondoltam volna. A visszajelzések egyöntetűen szuperlatívuszokban beszéltek az élményekről, a képzésről, arról, hogy mennyire lehet így is tanulni, mit tanulni, emberi kapcsolatokat a semmiből létrehozni úgy, hogy amikor a csoport először találkozott élőben, annak az élménye tényleg leírhatatlan volt számomra.

Jómagam az előbeszélgetéseken már szinte mindenkivel találkoztam személyesen, két résztvevővel videóbeszélgetésben értekeztünk. A zárónapunkon, amikor már levizsgázott a csoport és bedták a feladataikat, rendeztünk egy zárómegbeszélést, ülést egy sztárvendéggel a sport világából; kell az eredmények megünneplése, na! (Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elfogadta a meghívásomat) Úgy köszöntötték a csoport tagjai egymást, mint amikor tízéves érettségi találkozón látják meg ismét egymást az egykori diákok. Széles mosoly, öröm és izgatottság mindenhol. Hisz volt már múltjuk, számtalan közös, csoportos és páros munkában vettek már részt, úgymond sokat tudhattak már a másikról, volt bőven közös élményük, amire építhettek. És oly annyira erős lett a kapcsolat, hogy hamarosan már találkozókat is szerveztek maguknak, sőt két csoporttárs, akik korábban nem is ismerték egymást, közösen indítottak egy vállalkozást a képzés témájában!

Nem, kedves Olvasó, senki nem tudhatja mi lesz olyan helyzetben, amiben még nem voltunk. Az én tapasztalatom eddig is az volt, hogy meg kell próbálni, de mostantól még erősebb lett ez a hozzáállás. Mintha ez adná az élet savát-borsát, megteszed, ami tőled telhető és aztán figyelsz, mit szól hozzá a nagybetűs, isten, sors, végzet, szerencse, véletlen, vagy aminek nevezni akarjuk. Túl komplex ahhoz a világunk, hogy ezt tudjuk, tudásillúziónk óriási, és jobb ha ennek tudatában vagyunk. Én a magam részéről megpróbáltam beleadni, amit tudtam, de ehhez az eredményhez kellettek olyan emberek, akik nyitottak voltak a tanulásra, az újra, az ismeretlenre, sőt arra, hogy megismerjenek másokat, hogy kérdéseket tegyenek fel, hogy érdeklődjenek, hogy odafigyeljenek a másikra, sőt, hogy sérülékenyek legyenek. Nekem, nekünk ezzel a csoporttal 2020 tavaszán ez mind megvolt; nyitottunk és nem hiszem, hogy elragadtatom magam akkor ha azt mondom, sokkal többet kaptunk és adtunk annál, mint amire számítottunk. A koronavírus ezen 17 embernek mást is fog jelenteni, valami különös mosoly biztos kiül majd az arcunkra, ha erre a közös péntekekre visszaemlékezünk majd. Mindenki remek eredménnyel vizsgázott le, de a papír, amit a kezükbe kaptak a résztvevők a sikeres vizsga után, az egész két hónap csak kicsiny részét fedi le, ennél sokkal több történt. A koronavírus-válság, akkor válság, ha annak éljük meg, ha megadjuk magunkat. A szavaknak nagy az ereje és a legtöbbször sokat is torzítanak. Úgy gondoltam, hogy nézzünk rá erre a megváltozott helyzetre úgy, mint lehetőségre, hogy a kitisztult naptáromat, amelyben maradtak a coaching ülések és az új könyvem írása, úgy töltsük fel, hogy elmondhassuk, megpróbáltuk. A sport mentáltréner képzésen túl jöttek a meghívások, mentek az online konferenciák, webináriumok sorban, egy új világ kezdett kialakulni. Nem egyszer adtam elő úgy ezer embernek, hogy a dolgozószobámba invitáltam őket, pedig egyetlen egy arcot sem láttam, csak a számok jelezték a sarokban, hogy hányan látnak, néznek. Szürreális helyzet? Naná, hogy az! De milyen izgalmas, hogy ilyen élményeket is átélhet az ember, ha nyitott rá.

Az ember egyik legcsodálatosabb jellemzője, hogy adaptív, képes a megváltozott körülményekhez hatékonyan alkalmazkodni. Nem szabad ezt az értékes tulajdonságunkat figyelmen kívül hagynunk, bíznunk kell magunkban, hogy felül tudunk kerekedni az elénk gördülő kihivásokon. Az iskolarendszerünk nem feltétlenül úgy lett kialakítva, hogy az önbizalmat, az autoritásérzetünket erősítsék, hogy bízzunk abban, „legyen bármi is, meg fogom tudni oldani, mert ha van egészségem hozzá, van is erőm hozzá”. Akkor mégis mit tudhatunk előre, kérdezhetnénk? Nem sokat, szinte semmit! Figyelmünket tudatosan irányíthatjuk arra, amit tenni akarunk, sok jól irányított és finomhangolt munkával előkészíthetjük azt a csomagot, amely a mi inputjainkat tartalmazza, de az output már nem tőlünk függ, és jól van ez így! Adjuk hozzá a magunkét, e nélkül nem fog menni, ez viszont biztos! Legyünk nyitottak, akarjunk tanulni az újból! A mondás szerint isten útjai kifürkészhetetlenek, hisz nem tudhatjuk, hogy mi jön szembe. Ne hagyjuk a figyelmünket elterelni a fontos dolgokról és merjünk nyitni, lépjünk!

Kenyeres András – 2020. július – kenyeres.com

A mentáltréner képzés újra indul 2020. őszén: https://kenyeres.com/sport-coach-mentaltrener-kepzes/

#sportmentaltrener #mentaltrener #kepzes #trening #sport #kenyeresandras #kenyeresconsulting

Leave a Reply