A KENYERES CONSULTING SZOLGÁLTATÁSAI
„Igen, végre több év után megtaláltam azt a képzést, ahol ott a helyem! Szerettem volna átfogóan is látni az általam részben intuitívan használt, részben tanult módszereket, hogy ezáltal másoknak is segíthessek. Ennél sokkal többet kaptam. Egy személyes kapcsolatot egy olyan emberrel, akivel már 15 perc beszélgetés is megnyugtat, egy óra után pedig úgy éreztem, képes lennék megváltani a világot!"

Lubics Szilvia
sokszoros ultrafutó bajnok
"Többet kaptam a képzéstől, mint amire számítottam. Módszerek és eszközök sokaságával, egy új fajta gondolkodásmód elsajátításával lettem gazdagabb mind elméleti, mind gyakorlati síkon."

Thomas Sowunmi
Játékos megfigyelő, korábbi Magyar futball válogatott
"Egy teljesen új szemlélet- és gondolkodásmódot adott a képzés, amit mind a munkám területén, mind a magánéletemben, saját magam fejlesztésében jól fogok tudni használni. A fent leírtak miatt ajánlanám másoknak is, hogy ha sportolóval foglalkoznak, vagy szeretnének a jövőben ilyen területen dolgozni ez mindenképp legyen benne a terveikben!"

Halmos Edit
Gyógytornász
"Minden várakozásomat megtaláltam a képzés kapcsán, jól rendszerezett struktúrában. Kezd összeállni az agyamban rengeteg tudás, ötlet, és azt is tudom már gyorsabban, merre érdemes kapisgálnom, ha információt keresek. Köszönöm a lehetőséget, még egyszer, hálás vagyok a képzésért!"

Nagy-Józsa Dorka
CEO, Executive coach
Y2Y Hungary
"Ennek a képzésnek annyi pozitív hozadéka volt, hogy nehéz lenne külön kiemelni egyet is. Andrásnak hála, rengeteg témát boncolgattunk, számomra elképesztő részletességgel, és ha ez még nem lett volna elég, András rengeteg saját szakmai konkrét tapasztalatot osztott meg velünk, amikből igazán bele láthattunk a szakma mélységeibe."

Megyeri Balázs
a DVSC kapusa
"Jól felépített elméleti, illetve gyakorlati részek és remek hangulat jellemezte a nyolc hetet egy kiváló közösségben. A képzés során mindenre kiterjedő tudást kaptam, amely felhasználható egy mentáltréneri foglalkozás során"

Tóth Tímea
szakkommentátor és korábbi sokszoros Magyar válogatott kézilabdázó
"Mit adott nekem ez a képzés? Ismereteket, tudást, illetve élményt, egy élmény-alapú oktatási módszert - játszva tanultam, ittam András szavait, az egész tanfolyam egy hatalmas utazás volt. Ezek mellett rengeteg motivációt, támogatást és remek kapcsolatokat is kaptam!"

Végső Zsuzsa
Brand manager
Adidas
"Nagyon jól éreztem magam, minden perce lekötött. Jól érthető, gyakorlatias előadások, feladatok, gyakorlatok mentén könnyen érthető volt az anyag. Kiváló András könyve, rengeteget segített. A csapat minden tagja nagyon pozitív volt, bármennyire is hihetetlennek hangzik, minden perc, minden feladat pozitívan hatott rám!"

Szigeti Szabolcs
Ügyvezető
Sport36 Komló
"Ajánlanám másoknak azért, hogy rálátást nyerjenek a sporton belüli mentális nehézségekre, megértsék a célokhoz vezető utat, a stresszkezelést és a koncentráció témájának fontosságát."

Klekner Hanga
Magyar bajnok rúdugró
"Nagyon jó előadásmód és jó témák, feladatok jellemezték az órákat. Összességében a legfontosabb dolog a képzésből, a mentáltréninghez szükséges eszköztár megismerése és használata. Úgy érzem összeált a több ezer darabos kirakó a fejemben"

Kuzma Ádám
Személyi edző
"Nagyon nagy lett az a zsák, amiben a kapott tudást viszem magammal a jövőbe! Köszönöm a lehetőséget a részvételre."

Kővári Andrea
HR Manager
AKTUÁLIS KÉPZÉS AJÁNLATUNK: SPORT MENTÁLTRÉNER KÉPZÉS