A cikk eredeti, rövidített verziója HVG Pszichológia oldalán jelent meg
Ma reggel bekapcsoltam a számítógépemet és a vírusírtó programom jelezte, hogy itt az ideje egy ellenőrzésnek. Gondoltam, amíg elkészítem a kávémat el is indítom. Mire megittam a kellemes reggeli forró italt kész is volt az ellenőrzés, ám a program jelezte, hogy ki vagyok téve különféle internetes fenyegetéseknek. De egy gyorsgomb a megoldás felé vitt, meg is nyomtam. Ekkor jött a meglepetés. Lényegében egy ajánlatot kaptam arra nézve, hogy mennyibe kerülne nekem egy programfrissítés. Mi is történt az imént? Az a szoftver, amely a számítógépemen, az én online a biztonságomért felel, amelybe a bizalmamat és pénzemet fektettem, egy rutinellenőrzés után egy figyelemfelkeltő, sőt ijesztő üzenet után egy értékesítési oldalra irányított. Visszaéltek a bizalmammal, vagy mégsem? Ez a természetes? Jobb, ha óvatosak vagyunk, mert mindenhol átvernek? Ilyen a világunk, jobb, ha nem bízunk semmiben és senkiben?
Bizalom. Az emberi társadalmakban, közösségekben erre a fogalomra, épül a legtöbb folyamatunk, sőt az emberi sikereink nagy rész. Amikor bemegyünk a boltba, nem kóstoljuk meg a tejfölt, hogy vajon tényleg az-e. Ha egy épületen a posta feliratot látjuk, akkor joggal gondoljuk azt, hogy itt feladhatjuk levelünket, és ha a fogorvosunk érzéstelenítőt ad be nekünk, ritkán kérdőjelezük meg a szer választását. Hogy miért? Mert a bizalom nélkül nem menne! Mi is a bizalom? Bízni annyit tesz, mint kedvező tapasztalataink eredményeként, vagy éppen a kedvezőtlenek ellenére hiszünk más emberben, emberekben, intézményekben, gondolati körökben. A bizalom emberi életünk egyik keveset hangoztatott sarokköve. Nem tanulhatunk meg mindenről mindent, nem tudhatunk mindent, amit embertársaink tudnak, de építhetünk egymás tudására, erejére, és ebben van a kulcs. Szükséges egy bizalmi alap, hitrendszer, amely alapján egy közösségbe, felekezetbe, népbe vagy éppen szurkolótáborba tartozunk. A bizalomnak fiziológiai alapjai is ismertek már. Az oxitocin hormont a bizalom hormonjának is nevezhetjük; segít eldönteni, hogy ki van a bizalmi körön belül és ki nincs. Az agresszivitásunk jelentősen alacsonyabb azok felé, akik ezen a bizonyos körön belül vannak. Ugyanakkor bizonyos rendszerek tekintetében messze túlmutat a bizalmunk a szűk közösségi szinteken. Például hiszünk abban, hogy a világ másik felében is tudunk mit kezdeni az amerikai dollárral, és itt elsősorban nem, mint papírgyújtósra gondolok, hanem mint olyan értékre, amelyet egy idegen országbéli szintén értékesnek tekint, pedig ha jobban megnézzük egy papírfecniből aligha tölthetnénk meg a gyomrunkat eredményesen.
Napi kapcsolati interakcióink során is rendszeresen teszünk észrevétlenül olyan dolgokat, amelyek a bizalommal kapcsolatosak. Egy találkozás vagy éppen bemutatkozás során gyakran fogunk kezet. Eredetileg azért tették ezt az emberek, hogy megmutassák, nincs a kezükben fegyver, lehet bennük bízni, sőt azért ráztak kezet, hogy az esetlegesen ingujjban tartott tőr kihullhasson. A koccintás szokása is a bizalom megerősítésére utal. Az erősebben összeérintkező kupákban kicserélődhettek az italok, következésképp bizonyíthatták, hogy nincs benne méreg, bízhatnak egymásban. Sőt a pirulás egy olyan csak emberekre jellemző jelenség, amely szintén a bizalommal kapcsolatos. Ha valaki hazudik és elpirul, az biztos jele lehet annak, hogy ha valami turpisságon járna az esze. Két ember között nagyon fontos, hogy kialakuljon a bizalom, ekkor tudunk együttműködni, használni egymás tudását, segíteni egymásnak abban, hogy életben maradjunk, végső soron a fajunk életben maradását szolgálni.
Évezredek során kialakult bizalmi rendszereink alapjai viszont az utóbbi időben támadások célpontjaivá váltak. Ez mind nem feltétlenül tudatosan történt, sokkal inkább egy mellékterméke például a média napi életünket befolyásoló hatásainak. Szörnyűbbnél szörnyűbb hírekről szerezhetünk tudomást a nap 24 órájában, hisz a hírgyártás egyik, ha nem alap köve a szenzáció, vagyis az olyan történetek kiemelése, amely nem átlagos, de veszélyt jelezhet, ergo érdeklődés kereszttüzébe fog kerülni; hisz ahol veszély lehet, oda az embernek figyelnie érdemes. Odáig jutottunk ezzel a folyamattal az utóbbi kétszáz évben, hogy bár az adatok alapján jobban élünk, mint valaha, kevesebb az erőszakos halál, az éhezés, mégis az emberek többsége úgy ítéli meg, hogy rossz világban élünk, hisz a napi információ morzsái egészen más világról tanúskodnak. Ez a médiabefolyásoltság aztán a bizalmunkra is jócskán kihat, hisz kiben is lehetne bíznunk egy ilyen világban? Pedig a fajunk sokezeréves fejlődésének egyik sikeres momentuma az, hogy nem kell minden pillanatban riadt őz módjára élnünk, nem vagyunk folyamatos életveszélyben, az állatok többségéhez képest igencsak könnyen kielégíthetjük az alapvető napi szükségleteinket. Ehhez viszont bizalom kell! Nagyon nagy baj, amikor például az intézményekbe vetett bizalmunkat megingatják például olyan kérdésekkel, hogy ki, milyen covid-oltást kapjunk? Honnan tudjam? – kérdem én! Végezzek el gyorstalpalón egy orvosi egyetemet? Azért vannak a szakemberek, hogy a bizalmunkat beléjük, mert a társadalmunkban ők azok ilyen kérdésben dönthetnek! Ehelyett a média által nyújtott valós, vagy kevésbé valós hírek alapján döntünk egy olyan kérdésben, amely véleményem szerint túlmutat a tényleges tudásunkon – ahogy egy szívműtét esetében sem lehetek én az, aki szakmai döntést hoz. Egy kis faluban, amikor valaki eljátszotta az egyén bizalmát, annak híre megy, és a közösség ezt így vagy úgy, megtorolta. Régen egy kézfogás elég volt egy üzlet megkötéséhez, ma egy egész iparágat eltart a kisbetűs szerződések világa. Ma a bizalom kérdésköre rosszul áll. Mit tehetünk? Először is jobb, ha tudatosan rálátunk arra, hogy a rendszereink, folyamataink, napi életünk milyen hatalmas arányban a bizalmon alapszik még ma is. Ugyanakkor minden bizalomvesztés sokszorosan hat ránk. Hisz a bizalom elvesztése után nagyon, de nagyon nehéz egy második esélyt adni, mert már megégettük magunkat, nem tudjuk meg nem történté tenni a dolgokat. És mégis! Nem igazán tehetünk mást, mint megbocsájtunk, második esélyt adunk, akár újra és újra, megpróbálunk tovább lépni. Ha átvernek, nem általánosítjuk ezt az esetet más területkere is. Ha valaki azt mondja, hogy ő még sohasem csalódott, akkor én azt mondom, hogy valószínűleg sosem bízott igazán senkiben. Mert bízni azt jelenti, hogy alkalomadtán csalódni fogunk! De még mindig jobban megéri, mint állandóan a rosszra számítani az emberektől, mert amire számítunk az a legtöbbször be is jön, mert ezt keressük, szinte várjuk a figyelmünkkel. Talán érdemes újból és újból csalódnunk, mert még így is rengeteg nyerünk azzal, hogy bízunk a másikban, mert ha nem bízunk embertársainkban, biztos kudarcra és állandó aggodalomra ítéljük magunkat. Akkor bizalom nélkül nem megy? Lehet, hogy megy, de nem érdemes