Könyöklés nélkül

Egy képzés margójára 2.

Kenyeres András

Az ember nem attól sikeres faj, nem azért maradt még fenn mert annyira erős, okos és ügyes lenne. A sikerünk kulcsa főleg abban rejlik, hogy tudunk tanulni egymástól, egy cél érdekében együtt tudunk működni, illetve hogy toleránsok vagyunk egymással szemben. Az agressziószintünk össze sem hasonlítható sok más állatfajéval, még ha sokszor a hamis valóságérzetet generáló, úgy nevezett hírműsorok és közösségi média felületek mást is üzennek nekünk. Ugyanakkor mégis, mintha ebből a velünk született nyitottságból, együttműködési hajlamból, toleranciából és természetes tanulásvágyból kevesebb látszana mostanság. Amikor annak idején elindítottuk a sport mentáltréner képzésünket sok oldalról kaptam azt a kérdést, hogy nem félek, hogy konkurenciát kreálunk majd magunk számára. Ez igaz, egyre nagyobb a konkurencia, amelyet részben a mi munkánk eredménye, ugyanakkor egyrészt nem hiszem, hogy ne virágozzák ezer virág ezen a réten, másrészt pedig véleményem szerint a tudás olyan, mint egy forró tányér, tovább kell adni. A tudás nem egy kész valami, sokkal inkább dinamikusan változó dolog. Olvasunk, megtanulunk valamit, de, ahogy azt mi értelmezzük, amilyen kontextusba ezt tesszük, majd tovább adjuk, attól lesz egyedi, attól lesz a miénk. Ahogy a méh gyűjti a nektárt, úgy teszünk mi is, ahogy Seneca írta, de a méz már csakis a miénk lesz, ránk lesz jellemző.

Sokféle ember jelentkezett a képzésünkre és ez nagyon izgalmas, hisz olyan emberek dolgozhatnak együtt, akik egyébként nem feltétlenül találkoznának. A célunk az volt, hogy egy-egy remek csapatot alakítsunk ki és ez nem feltétlenül egyszerű folyamat. Egy dolog érdekelt: nyitott-e az egyén a tanulásra, a fejlődésre, tapasztalásra, arra, hogy egy teljesen új közösségben fejlődjön, lépjen tovább? A képzés tematikája a témaköröket tekintve senki számára nem volt zsákbamacska, de ami jellemzően meglepetést okozott a többségnek az a közösség ereje volt, hogy milyen egy olyan csoportban dolgozni, ahol szinte mindenki nyitott a másik gondolatára, ahol mindenki tanulni akar, és ahol szinte mindenki bátran felvállalja önmagát, azt, aki ő abban a szent minutumban. Mert változunk, nem is keveset. Ha visszatekintünk arra, hogy milyen álmaink, vágyaink, céljaink voltak, nem biztos, hogy a maiakkal egy napon említhetők, és ez így van jól. Ugyanakkor sokszor, ha előre nézünk mégis azt hisszük, hogy most már minden mindig így marad, ahogy ma vagyok, pedig nem, szerencsére nagyon is változunk.

A koronavírus erre a képzésre is rányomta a bélyegét, hisz hol online, hol személyes fronton vittük tovább, és itt a vittük-ön van a hangsúly. Nem adtuk fel, mentünk előre. Volt, hogy egyik hallássérült hallgatónk jelezte, hogy nem tud a maszk végett szájról olvasni, hiába mondom a magamét. Lehet kapni átlátszó szájmaszkot? – adódott a kérdés. Kiderült, lehet, beszereztünk és már adaptálódtunk is a körülményekhez. És itt elértünk egy másik fő emberi erősséghez, a hihetetlen alkalmazkodási képességhez. A kérdés az, hogy hogyan állunk a kihívás elé, milyen szemléletmóddal? Meg tudom oldani, megpróbálom, vagy megadom magam? Mi az előbbi mellett döntöttünk és így is haladtunk előre. Csodálatos élmény volt látni, hogy miközben a megosztottság virágjai teljes „pompájukban” virítanak idehaza is, itt az emberek, legyenek azok edzők, sportolók, sportszülők, cégvezetők, HR-szakemberek vagy épp tanárok, nyitottan tekintenek egymásra, segítik egymást, sőt előre húzzák, olykor rugdossák egymást. Mert a bajtársiasság érzete, hogy valamiben együtt vagyunk, páratlan dolog. Valami jót tapasztalni, tanulni, benne lenni olyan gyakorlatokban, amelyek közben érzem, hogy megkérdőjeleződik az addigi elképzelésem, ugyanakkor valahogy ez a bizonytalanság és tanulás mégis jó érzéssel tölt el, csodálatos élmény.

A bizonytalanság lehet jó is. Amikor tudod, hogy mennyi mindent nem tudsz, és hogy nagyobb valószínűséggel a világ dolgainak tekintetében még a legnagyobb tudású ember ismerete is egy cseppnek tűnik a tudás óceánjában, ez valahogy felszabadító. Mert csak az ostoba ember hiszi azt, hogy mindent tud, mindent látott, igaz ez magabiztosságot ad neki, és a magabiztos emberben jobban bízunk, hisz tudja, mit csinál, nem? Én szeretem ezt a bizonytalanságot, ezt az örök előszoba-érzetet, mert mindig van hova tovább lépni, ha kinyílik egy ajtó a mögött újabb ajtókkal találkozunk.

Azt is látnunk kell, hogy rengeteg olyan tudás hever a földön, amelyet nem vesznek fel azok sem, akik tehetnék. Mi a sport mentáltréner képzésen is azon dolgozunk, hogy akik nyitottak, tanulni akarnak azzal a személlyel kapcsolatban, aki visszanéz rájuk a tükörből, illetve dolgozni akarnak olyan sportolókkal, akik ténylegesen úrrá akarnak lenni félelmeiken, akik jobbak akarnak lenni fejben, mert sportolóként is teljes életet akarnak élni , és nem a másik földbe tiprása a céljuk, hanem hogy érezzék, mire kepések, mire tudnak hatni, mennyit tudnak fejlődni, hogy élnek.  Szerintem a sport lényege nem az, hogy elintézzük az ellenfelünket, hogy az „én” kiemelkedjen a „mi”-ből, sokkal inkább az, hogy megtapasztalja az egyén a korlátait, fizikai és mentális erejét és a benne rejlő lehetőségeket; sokkal inkább egy eszköz, semmint cél.

Több hallgatónktól hallottam, hogy nem érti, hogy odakinn, mert így fogalmazott, miért nem ilyenek az emberek, miért nem segítünk egymásnak? Nem tudom, bár sejtéseim vannak. Az oktatásunk a fogyasztói társadalom mérföldkövei megteszik a magukét. Ez egy összetett problémakör, ahol az egyik legnagyobb hiánycikk a bizalom. A bizalom, amelyet magunkba és egymásba fektetünk. Mert mi is a bizalom? Nádas Péter szavaival élve a bizalom az, amikor valamiről nincsen minden elemében alapos tudásunk, kedvező tapasztalatok alapján vagy kedvezőtlen tapasztalatok ellenére ráhagyatkozunk. Mi nem bízunk sem vezetésben, sem főnökben, sem tudósokban, sem papokban, sem vakcinában, sem senkiben, és ez az alapjainkra hat. Bizalom nélkül nem lehet élni! Az egész kiskorban elinduló „kockásítás”, hajbókolás és szabad, szárnyaló gondolatok letörése és a mindenkori „főnöknek” való megfelelés irányába történő nevelgetés megspékelve a pénz, mint egyetlen sikerkulcs kérdéskörével, megteszi a hatását.

Egy másik, fontos kérdéskör , hogy az ember jórészt azzal foglalkozhat-e, amit igazán szeretne, ami belülről jön. Úgy gondolom, hogy az embernek a dolgokat első sorban belső motivációból kellene tenniük. A külső motiváció és belső által végrehajtott tettek bár eredményeikben hasonlóak lehetnek, az utat tekintve és az érzelmi vasutat figyelembe véve a két dolog olyan messze van egy mástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Aki tanulni akar, aki hajlandó nyitottnak lenni, újraszintetizálni a friss tanultakat, akár újra gondolni korábbi elképzeléseket, az azon az úton jár, amely a leginkább emberi, hisz nem teszünk mást, mint adaptálódunk, a friss tudásunk szerint mindig finomítunk a világképünkön. A sport mentáltréning egy olyan eszközrendszert kínál, amelyet lehet csak technikailag megközelíteni (végezd el a gyakorlatokat és menni fog), vagy akár másik, összetettebb, általunk is alkalmazott oldalról is tekinteni rá. Ez pedig egy más szemléletmód, amely arról szól, hogy nyitott vagy az új információkra, ahol mindig tanulni akarsz, ahol olyan környezetbe helyezed magad, ahol erre lehetőséged van, és nem engeded, hogy lehúzzanak a zavaró külső és belső hangok.

A képzésen együtt töltött 8-9 hét alatt erős kötelékek is kialakulnak, tovább élnek a csoportból érett csapatok. Sőt. Húztunk egy merészet, és úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük a képzésen túl is egyben tartani azokat az embereket, akik nyitottak rá. 2021-ban elindítunk egy továbbképzési sorozatot, ahol rendeszeresen összejövünk majd a tervek szerint. Egy-egy előadást tartanak a nálunk végzettek és beszélgetünk, tanulunk egymástól. Az ún. SM-Csütörtökök gondolata az emberek többségénél nagy lelkesedésre talált, nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy hogy a mag igencsak benne van továbbra is ebben szellemben, és köszönik szépen, maradnak! (És ez a mag méretét tekintve nem olyan, mint egy almáé, sokkal inkább olyan, mint a szilváé, és akkor még óvatosan fogalmaztam). Sokak már a képzést befejezően el is kezdték a sport mentáltréneri munkásságukat, amely jól mutatja, hogy milyen szükség van erre a munkára itthon is. Sajnos kicsit úgy vagyunk ezzel a területtel még itthon, mintha szándékosan zártuk volna el – teszem hozzá, igen eredményesen – magunkat egy olyan eszközrendszertől, amely alapvető és kihagyhatatlan. A mentális rész olyan valami, amit oldjon meg mindenki maga, gondolhatták, és egyébként is minden edzőnek ezt magától tudnia kéne. Véleményem szerint az ostor és ajándék rövid, átmeneti korszakának lassan vége fog szakadni. Azért mondom, hogy átmeneti, mert az ember, ahogy feljebb is írtam, első sorban belső motivációból tud valami nagyot alakítani. Az ipari forradalommal valami megváltozott egy időre, eladtuk az időnket cserébe valamilyen ellenszolgáltatásért, jellemzően pénzért, hogy aztán majd mit is csináljunk? Szabadok legyünk? Mert ugyebár az ember, ha nem dolgozik, akkor „szabadságra” megy, nem? És mi lesz a pénzzel? Ma főleg teljességgel haszontalan tárgyakra költhetjük, hogy mozgásban tartsuk a fogyasztói társadalom teljességgel lehetetlen és fenntarthatatlan gépezetét. Nem akarok képmutató lenni, én is, mi is benne vagyunk ebben a mély gödörben. De tehetünk jót is. Ezévtől például úgy gondoltuk, hogy minden befizetett képzésdíj egy részét jó célok érdekében felajánljuk non-profit szervezetek részére és arról, hogy kinek is menjen az összeg majd dönt a kis közösségünk. Csepp a tengerben? Igen! Segíthet valakiknek? Szerintünk határozottan igen!

Nem állunk meg! Hogy mit hoz a jövő, hogyan alakul ez a képzés még nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy folytatni kívánjuk, azt tudjuk, hogy ilyen emberek között élmény a munka. A munka nem egyenlő szenvedéssel megkeresett pénzzel. A munka sokkal inkább az életünk egy olyan része, amelynél, véleményem szerint, érdemes olyannal tevékenykedni, aminek értelmét látjuk. Hogy minek van értelme? Az univerzum szempontjából valószínűleg semminek, de ahogy a híres kortárs filozófus, David Chalmers is megjegyezte, ha valamit értelmesnek látunk, akkor annak van értelme, legalábbis számunkra. Én, bár nyilván a magam torz emberi szemüvegén keresztül érzékelem a világot, határozottan látom értelmét annak, amit teszünk, és ezért folytatjuk, könyöklés nélkül!

A képzésünkről itt lehet többet megtudni: https://kenyeres.com/sport-coach-mentaltrener-kepzes/

Leave a Reply